Noémi és Csabi Ausztriában volt!

 

Egy tökéletes évkezdés Enns-ben

Mint minden évben, idén is részt vettünk a január elején Ennsben megrendezett osztrák nemzetközi

minigolf versenyen Csabival. Összesen 83 induló volt, köztük egy német pár, egy olasz férfi és mi

ketten magyarok. (igaz már mind a ketten osztrák klubban játszunk. )

A verseny egy házilag készített beton minigolf pálya akadályokat tartalmazó faalapú pályán volt

lebonyolítva. Felületében és minigolf technikájában egy eternit pályához tudnám hasonlítani. Nagyon

élvezetes rajta játszani, mert technikás ütéseket igényel, a pálya teljesen korrekt és kiszámítható.

Néhány nappal a verseny kezdete előtt állítják fel a pályát és a verseny után szét is szedik. Így

mindenkinek ugyanannyi ideje van gyakorolni a pályán, amely két nap szokott lenni. Majd a második

gyakorló nap van egy páros verseny, ahol a nevezési díjak egy részét vissza lehet nyerni.

Természetesen neveztünk erre az esti versenyre. A páros verseny két teljes javítós kör volt és ahol a

pár mindkét tagja „Ászt“ ütött az adott pályán, ott 0 pontot lehet nyerni.  A mezőny nagyon erős

volt és csak néhány ponton múlt egy-egy helyezés. Nagy küzdelemmel a 4. helyen végeztünk (34

pont). 1 ponttal le maradva a 3. helyről (33 pont), 2 ponttal a második helyről (32 pont) és csak 3

ponttal az első helyezettől (31 pont= 13+18). Eszméletlen szoros verseny volt, minimális pont

különbségekkel.

Másnap kezdődött a két napos, egyéni és csapat verseny. Az indulók 7 kategóriába voltak besorolva:

junior, senior 1 és 2 (női és férfi külön), illetve férfiak és nők. Csaba a férfi kategóriában, én pedig a

női kategóriában indultam most már POST SV klub tagjaként.  A férfi kategóriában 13 induló volt, a

női kategóriában pedig 6 induló volt, köztük a 2013-as Bad Münderi KO világbajnokkal, Evelyn

Haberllel. Végig vele mentem egy csoportban. Hatlmas élmény volt vele együtt játszani!

Az első körömben nagyon izgultam, mert már régen játszottam. Ennek hatására besikeredett egy

apróbb hiba, 4-est ütöttem a beton 3-as pályán.  Nem volt könnyű utána befejezni a kört úgy, hogy

lehetőleg minél kevesebb veszetséggel járjon! Igazi kihívás volt, mert így még inkább koncentrálnom

kellett a következő pályáknál. Sikerült összeszednem magam és így az első köröm 32 lett, amely nem

rossz, de jónak sem volt mondható. A női kategória 4. helyén álltam ezzel a körrel.

Majd jött a második kör, teljesen elmúlt az izgalom, most már tudtam mire számíthatok. Mind ezek

után sikerült egy 26-os kört ütnöm, kör körben nem is tudtam, hogy ennyire jól megy, mert nem

számoltam a pontjaimat, csak az ütésre figyeltem, hogy oda üssem és úgy ahogy kell. Aztán jött az

aznapi utolsó kör, amelyben túlszárnyaltam minden elképzelésemet és még az előző kört is, az utolsó

pálya beütésével egy 25-ös körrel zártam a napot. Így a női kategóriában már a második helyen

álltam 2 ponttal elmaradva Evelyntől és 5 ponttal megelőzve a harmadik helyen álló játékost. Mind

ezek mellett életemben először sikerült 3 körben vezetnem Csaba előtt 2 ponttal. Ő 29,29, 27-et

ütött az első nap folyamán. Pozitív és kellemes élményekkel zártam az első napot!

Másnap ugyanezzel a csoporttal, ugyanígy folytattam a játék utolsó két körét. Az előző nap nagy

sikere után nem gondoltam volna, hogy még egyszer tudok olyan jót ütni, mint előtte. És sikerült, a

verseny utolsó két körét 25, 28-cal fejeztem be. A női kategória második helyén végeztem. Az

aranyérmet a 2013-as KO világbajnok Evely Haberl vitte, 3 ponttal megelőzve engem. Martina Danner

pedig a bronzérmet tudhatta magának 5 ponttal lemaradva tőlem. Igazán izgalmas és szoros verseny

során sikerült elérnem ezt a második helyet! Végig küzdöttem és bíztam a kiválasztott labdákban, a

módszerekben és magamban! A második hely elérése mellett ez volt az első verseny életemben, ahol

végül Csaba és én egyforma pontszámmal végeztünk! Csaba az utolsó két körben 25,26-tal behozott,

így mind a ketten 136 ponttal zártuk a versenyt!

Összességében nagyon jól éreztem magam! Úgy gondolom ez egy tökéletes év kezdet volt

számomra!

Köszönöm Christian Kremsernek a verseny lebonyolítását és a jó hangulat biztosítását! Nagyon sokat

jelentett a verseny előtt itthoni gyakorlás Tóth János érdi filc pályáján! Ez úton szeretném neki is

megköszönni, hogy lehetőséget biztosított erre! Köszönettel tartozom Knotzer Johannának és a POST

SV-nek, hogy a csapat tagja lehetek! Végül, de nem utolsó sorban köszönöm Pálinkás Csabának, a

vőlegényemnek, hogy 6 évnyi tanítás után elértem sikerült elérnem egy ilyen szintet a minigoflban.

2016.01.08. Tóth Noémi

 

Ein perfekter Beginn des neues Jahres in Enns

Wir sind wieder nach Enns gefahren dass wir dort an dem Turnier von Minigolf teilnehmen. Dort

waren 83 Wettbewerber, aus denen ein deutsches Paar, ein italienischer Mann und wir beide.

Wir sind 2 Tage vor dem Turnier angekommen deshalb hatten wir Zeit zum Üben. Der zweite Tag

Abend es war ein paar Turnier worauf wir haben partizipiert. Wir haben den vierten Platz mit 34

Punkte erreicht. Wir haben schön gespielt, das scheint aus dem Ergebnis auch aber das

Teilnehmerfeld war wirklich sehr kampfstark. Am Ende haben das Spiel nur einige Punkte

beschlossen.

Nach dem Trainingtag hat das Turnier angefangen. Es gab 7 Kategorien. Csaba hat in der Kategorie

von Herren und ich habe in der Damen Kategorie gestartet. Ich habe gegen 6 Damen gekämpft. Ich

war mit Evelyn Haberl und Marina Danner in einer Gruppe. Das war ein wirklich großes Erlebnis, dass

ich mit so guten Spielern zusammen gespielt habe. In der ersten Runde war ich wirklich aufgeregt

weil ich früher Minigolf gespielt habe deshalb waren meine Punkte 32. Dann hatte ich 26 Punkte in

der zweiten Runde. Ich glaube es ist nicht bestimmt, weil ich meine Punkte nicht gezählt habe. Und

es war wirklich eine Überraschung denn ich habe 25 Punkte in der letzten Runde bekommen. Nach

dem ersten Tag war ich auf dem zweiten Platz. ☺ Evelyn hatte mit 2 Punkten mehr als ich und ich

hatte 5 Punkte mehr als Martina. Das war die erste Zeit wenn ich mit 2 Punkte mehr hatte als Csaba.

Csaba hatte 29,29, 27. Endlich hatte ich ein positives und gutes Erleben.

Nächster Tag habe ich nicht gedacht, dass ich gut schlage aber wieder geschafft habe. An dem

zweiten Tag hatte ich 25 und 28 Punkte. Endlich hat Evelyn gewonnen, ich war die Zweite und

Martina war die Dritte.

Zu guter Letzt habe ich mich sehr gut gefühlt. Ein perfekter Beginn des neues Jahres.

Ich möchte mich für Christian Kremser die Organisation des Turniers bedanken. Es war fantastisch!

Vielen Dank für János Tóth, dass ich auf seiner Minigolfbahn üben konnte! Ich bedanke Knotzer

Hanni und Post SV, dass ich ein Mitglied der Mannschaft sein kann. Und anschließend vielen Dank

meinem Bräutigam, Csaba Pálinkás, dass ich das Niveau nach 6 Jahren Lernen geschaffen habe.

2016.01.12. Tóth Noémi

Köszönet a beszámolóért Noéminek!

 

You may also like...