Kincsem Kupa a felújított Eterniten

Örömteli levél a Kincsem Kupa helyszinéről Tápiószentmártonból:

Kedves Minigolfos Barátaim!

Örömmel tájékoztatlak benneteket néhány fontos, véleményem szerint örvendetes változásról a Kincsem Kupával kapcsolatosan:
Csapattársaim lelkes és hatékony közreműködésének eredményeként miniatűr pályamezőnket átcsiszoltuk, a vonalakat átfestettük, így azon ismét élvezetes lett a játék. Ez abból a szempontból is fontos, hogy ezáltal a Kincsem Kupát követő Magyar Kupán is lehetőség lesz a miniatűr felületen is köröket játszani!
Gondoltunk továbbá azokra is, akiknek bármely okból csak az egyik játéknapon van lehetősége részt venni versenyünkön: Szombaton és vasárnap egyaránt olyan versenyt rendezünk, amely a másik napi versennyel semmiféle kapcsolatban nincs:
Első napon (szombaton) egy 2+2 körös hagyományos egyéni verseny lesz, amit megfejelünk egy teljesen önálló, vidám, játékos, levezetésre szánt rövid buliversennyel is. Az egyéni versenyeken fontos változás, hogy MINDEN olyan kategóriában lesz verseny, amelyben az oda nevezést benyújtó játékosok létszáma eléri a 4 főt és minden egyes kategóriában 3 db KUPA kiosztásra is kerül. (A jelenlegi ismereteim szerint bizonyosan lesz verseny és díjazás az ifi, a női, a senior női, a férfi, a senior férfi és a senior 2 férfi kategóriákban.)
A második napon pedig csapatversenyt tervezünk, ahol a csapattagok (3+1 fő) egy kombi kör teljesítését követően állnak össze csapattá, majd a csapatok a hagyományos „Kincsem Kupa-rend” szerint három körben játszanak az érmekért és helyezésekért.
Előzőek miatt az „egynapos” versenyzők részére a meghirdetett, mindkét napra vonatkozó nevezési díjból az első napon 1000 Ft/fő, míg a második napon 2000 Ft/fő kedvezményt biztosítunk. Felhívom azonban a figyelmeteket arra, hogy a különdíjak többsége csupán a második napon kerül kiosztásra.
Továbbra is nagy szeretettel várunk benneteket!
Üdv és vidámság: Miklós

Ideje korán ,már most márciusban meg van a verseny kiírás!

Az egykori Senior Európa Bajnokság helyszinén,Tápiószentmártonban az idén is lesz Nemzetközi Minigolf verseny!

A verseny két borításon zajlik ,eternit(miniatür) és filc borításon.

Hazánkban az egyetlen helyszín,ahol egy dupla 18-as akadályú pályán lehet versenyt rendezni.

Igazi kihívás ez a Minigolf játékosok számára ,legyen az igazolt,vagy kezdő amatőr játékos.

Az előzetes hírek szerint több játékos is érkezik külföldről.

Ez egy óriási lehetőség és élmény a hazai játékosoknak,hisz aki esetleg nem megy külföldre játszani,annak itthon is megadatik,hogy nemzetközi mezőnyben játszhasson.

Ajánlatos a verseny előtt megérkezni egy-két nappal ,hiszen egy ilyen rangos mezőny már megkíván egy kis gyakorlást a verseny előtt!

144-4489_IMG (web)2

Kedves Minigolfos Barátaink

Kincsem Rikiki Kupa 2016

Kincsem Kupa időterv 2016

Kincsem Kupa versenykiírás 2016

 

 

You may also like...