Magyar Kupa eredmények

Magyar_kupa_2016_2  Magyar_kupa_2016

A verseny kiírás szellemében,már pénteken lázas ismerkedés folyt a pályával.Igaz a teljes mezőny még nem volt ott pénteken,de a nap végére már 9-10 játékos ott volt. Ugyan péntekre igény szerint egy Páros verseny meg volt hirdetve a kiírás szerint,de nem hangzott el  felkérés a  páros versenyre…

A szombati nap egyből esőszünettel kezdődött,de aztán elállt az eső és kezdődhetett a verseny.Mivel azonban

az esőszünet miatt fogytán volt az idő,körkérdés után úgy döntöttek,hogy egy versenyszámnak el kell maradnia és ez a Rikiki volt.

Kezdődhetett az Ászok verseny: eterniten mindenkinek volt két kisérlete és annyi pontot gyűjtött mindenki,ahány ászt ütött a 36 kisérletből.

Itt,Pálinkás Csabi 26 ásszal nyert ,Tóth János (24) és Sörös Miklós (23) előtt.

A Nőknél Tóth Noémi (20) Kincses Ildikó (19) és Sipos Valéria (18) az élmezőny. Nagyon jó eredménynek számít az ifi  Kuchta Dóra (16) ásza!

Minden játékos,versenyszámonként, annyi pontot szerzett,ahány ellenfelet megelőzött és még plusz egy pontot.A három versenyszám után az nyert aki a leglöbb ellenfelet megelőzött.

A második versenyszám a túlélő verseny volt: minden akadályon addig játszottak,amig egy valaki a legrosszabat ütötte,és az a játékos kiesett.

Pályánként 6-6 játékos kezdett és a végén csak ketten maradtak és az lett a csoport győztes aki az adott pályán jobbat ütött. A versenyszám először szerepelt itthon versenyen és nagyon izgalmas ,meglepetéssel teli versenyszám volt.Egy biztos, arra nagyon jó volt,hogy kényszerítse a játékosokat az Eterniten az ászok kidolgozására,mert ha nem volt teljesen kidolgozva,akkor azon a pályán valószínű,hogy kiesik a játékos,hiszen többen is ütnek azon az akadályon és szinte csak ásszal juthat tovább.

A Döntő 6-fős mezőnye:Sörös Miklós,Tóth János,Tóth Noémi, Kuchta Attila ,Kincses Ildikó és Kolits Gábor. Már a nevekből is sejthető,hogy a verseny tele volt meglepetés eredményekkel,hiszen több nagy név is nem jutott a döntőbe:így Pálinkás Csabi és Gombkötő Nimród sem!

A döntő mezőnye az 1.pályán kezdett a Piramison.Többen ászt ütöttek és volt aki kettest,de az első kieső Sörös Miklós, sajnos elakadt az utolsó piramison a labdája elbújt, nem tudta menteni 2-esre és így 3pont! Ő lett a Hatodik!

A . akadály a Szaltó:ezen az akadályon is csak azok jutottak tovább egyből, akik ászra ütötték.Sajnos a saját bőrömön tapasztaltam,hogy ez a pálya számomra nincs teljesen kidolgozva,mert az Izolan labdámmal nem  tudtam tovább jutni. Így én lettem az 5.

A 3. akadály a Vese, ahol Tóth Noéminek nem jött az ász,és így ő lett a 4.helyezett!

a 4. akadály a Dupla domb volt,mely aránylag könnyű akadálynak tünt,így mindenki ászra hozta és nem volt rajta kieső,mert három-három ászt ütöttek rajta a játékosok,így mehettek a következő akadályra.

5. akadály a Háló volt:Kolits, 1, Kincses I,. 1 után jött az amatőr játékos Kuchta Attila,akinek nem sikerült egyre beütni,a nap folyamán ezen az akadályon nem először és így övé lett a 3.hely ebben a számban.

6.akadály a Fekvő csiga,mely döntőnek bizonyult:Kincses Ildikó ütött először,de sajnos ez az akadály nem volt számára biztos egyes ,mint ahogy most sem. Két pont lett! Utána következett Kolits Gábor ,aki Ászra hozta a fekvő  csigát és ezzel megnyerte a Túlélő versenyt!

Nagyon jó kis játék volt,ajánlott akár edzésekre is!

A 3.kör az egy labdás játék:lényege,hogy a Filcen minden akadályon ugyanazt a labdát kellett ütni! Nagyon is jó eredmények is születtek,s ezért bebizonyosodott,hogy inkább az ütéstechnika számít jobban,mint a labda. Gondolom a táblázatok tanulmányozása után mindenki levonja a következtetéseket.Ezt a számot is Kolits Gábor nyerte 30 ponttal őt követte Pálinkás Csaba 32 ponttal majd 35-35 ponttal Kincses Ildikó és Gombkötő Nimród Márk.

2.nap: a verseny kissé késve kezdődött,így megint ment a sakkozás,hogy melyik versenyszám maradjon el.Végül is az a döntés született,hogy ha jó idő lesz,akkor minden számot megtartanak.

Kezdődött a verseny egy dupla körrel,amelyet többen félre értettek,mert úgy hitték,hogy az Ifi és az Amatőr mezőny az eterniten ,a versenyzők pedig a Filcen mennek 2-2 kört. A kiírás pedig egyértelműen azt mondta, hogy csak a KO zajlik az ifiknek az eterniten a többi játékos a filcen KO-zik.

Többen ebben a szisztémában  még nem játszottak,tehát hogy a játék folyamatosan ment a 36 akadályon ,megállás nélkül. Ez volt az úgynevezett Kombi-kör.

Az eredmények közt volt egészen kiváló,mint,pl;Pálinkás Csaba ,filcen 26! eterniten 23 pont.Ez nemzetközi mércével mérve is kiváló!

Tőle mindössze 3 ponttal maradt el a Tápió specialista Kolits Gábor :Filc 30,eternit 22!

A Nőknél is nagyon figyelemre méltót ment Tóth Noémi, Filc 36 Eternit 24 pont.

Azt hiszem legtöbb játékos is ezt a célt tűzi ki maga előtt 60-as Kombi kör!

A verseny 1 órás csúszásban volt,de a kiírás szerint 1 órás ebédszünet következett. Mivel többen komolyan vették az ebédszünetet,így további csúszás következett be,mert az elmondások szerint a pincérek a felszolgálással sokat késtek (pincérek…)De,mivel ebédszünet lett hírdetve, ezért többen nem is készültek arra,hogy esetleg a pályán kell megoldani az étkezést. Sajnos a pincérekre már másoknak és máskor is volt panaszuk. Talán a megoldás az lenne,hogy komolyan kéne venni az ebédidőt és a startra vissza kellene érkezni mindenkinek. Esetleg időre meglehetne rendelni az ebédet! Azt azért mégsem kellene tenni,hogy felemelem az ébédidőt a pincérek miatt!

A lényeg,hogy a csúszások miatt csak nagyon késve indulhatott a KO verseny,de elindult.

A játékosok megkezdték a meccset leütöttek 2-3 vagy 4 akadályt is és ekkor ismét elkezdett esni az eső! Esett-esett,reménytelenül esett.

A KO lényege az volt,hogy az első helyezett játszott a másodikkal a 3.a 4-el és így tovább. De mivel a KO elkezdődött és éppen volt olyan pár ahol a fordítot némely játékos így abban reménykedett,hogy ez így is maradhat a KO befejeztével is.

Nos, a KO nem fejeződött be, mert az eső félbeszakította a versenyt. Eredményt pedig kellene hirdetni,de melyik eredmény számít. Nem volt egyértélmű,ezért többen több álláspontot is képviseltek. Végül is Salamoni döntés született,mert a KO eredményét nem hírdették ki,így viszont, ami a KO  sava-borsát adja az elmaradt.

Talán kültéri versenyeknél előre megkellene mondani,hogy mi van ha egy verseny valamilyen okból félbe szakad.

Voltak már legendás fordítások a KO-ban,de hogy itt milyen eredmények születtek volna,azt már soha nem tudjuk meg.

Az eredményhirdetés óriási várakoztatással és nem kis csúszással a verseny lefújása után másfél órával kezdődött,amit már többen is nem vártak meg!

A Verseny Bizottságnak, itt lett volna ideje az eredményt kihírdetni,de mivel az okleveleket ott és akkor írták ez rengeteg időt elvett .

Mivel a téli időszakban én magam is szezononként 3-4 versenyt is rendezek,így tudom,hogy a versenyt csak úgy lehet zökkenő mentesen lebonyolítani,ha már minden elő van készítve előző nap vagy napokban. Nem kis ügyességet és rugalmasságot kíván egy verseny megrendezése.

Esetleg  egy verseny igazgató ,minden versenyen kellene hogy legyen!

Mivel a verseny a szokottnál nagyobb visszhangot kapott,igy pár gondolatot én is szeretnék hozzá tenni.

– 1.a pálya kitűnően volt előkészítve és nagy lehetőség a Minigolfosok számára,hogy ismét van Magyarországon           kültéri kombi pálya! Kár,hogy az idén már itt Tápión nem lesz több verseny!

-2.a verseny kiírás nagyon tetszett, egy újfelfogású idény ez! Csabi újítást hozott és reménykedünk a folytatásban!

-nagyon jó lenne,ha valami áttekinthetőbb eredménytábla lenne ezeken a versenyeken is! Ami most volt az nem az igazi!

-3. jó látni,hogy a mostani mezőny már nagyon kitart a Minigolf mellett,sőt volt visszatérő játékos is!

-4. Mivel többen több féle véleményen is voltak,nem szabad erőből elutasítani az ellenvéleményeket,mert ez a fajta hozzáállás , láthatjuk a mostani helyzeten (szövetség) hova vezet!

-5.a Minigolf azért egy igazságos verseny,mert a labda vagy bent van vagy nincs! Nincs vita belőle. Viszont nem mindíg és mindenkinek sikerül beütnie minden akadályon. Ettől szép, hogy hibázni is lehet. Ettől még a verseny folytatódik.

-6.Így van ez egy verseny rendezéssel is! Vagy sikerül olyannak amilyennek akarjuk vagy nem! De akkor is csináljuk,mert ez a Minigolf, és ha nem csináljuk,akkor nem lesz ! Akkor is kell csinálni,ha nem sikerül Ászra!

-7. Így vagyok a honlap írással is.Ezt sem könnyű Ászra hozni,de remélem mégis van rá igény,és ez is folytatódik…

 

 

 

 

mert ezt a fajta viselkedést sinyli meg most a mi

 

 

 

 

 

 

You may also like...