I.Minigolf 1 Kupa

Vasárnap havazással fogadta az időjárás a versenyre érkező játékosokat ,persze ez a versenyt egy cseppet sem zavarta,hiszen a verseny fedettpályán zajlott Érden a Szepes Gyula művelődési házban.

IMG_2485

Az újjonnan készült pályán a verseny szisztéma is új volt. Mivel a rendező Toresz Minigolf egyesület immár függetlenként (kiléptünk a minigolf szövetségből) rendez versenyt,így úgy gondoltam,hogy akkor már újítsunk is a Minigolfon EGYET !

Az eddigi hagyományos játékszabályokat felrúgva új szisztéma szerint zajlott a verseny ,melynek lényege,hogy minden játékosnak akadályonként csak 1-1 kisérlete lehetett.

Vagyis Minigolf 1!

Ehhez összesen 11 játékos nevezett! Mivel azonban magyar Minigolf ranglista nincs,ezért az első körben ezt kellett megállapítani. Ezért az első körben, akadályonként 3-3 kisérlete volt minden játékosnak ,s ahány Ász (egyest) ütött annyi pontja lett.A maximum megszerezhető pontok száma 3×18=54 pont lehetett.

Persze ezt nem tudni,hogy sikerül-e valaha valakinek ezen a pályán belátható időn belül.

Már a verseny előtti napon is edzett a teljes mezőny! Nyílván egy új pálya felfedezése a Minigolf játékos számára egy ritka csemege. Bár évente kellene 4-5 új pályát feltérképezni egy játékosnak… ez csak egy álom itt hazánkban.

Az Ász verseny eredményei, 54 ütés:

1.Tóth János 41 (76%)

2.Sperka László 31(57%)

3.Ollé József 30 (55%)

4.Kuchta Dóra 29(53%)

5.Kuchta Attila 29(53)

6.Hercegfalvi László 24 (44%)

7.Matafán Gyula 20(37%)

8.Szendy Lujzi 19(35%)

9.Baráth Krisztina 17(31%)

10. Lantos Tünde 13 (24%)

11.Morócz Emil 11(20%)

Az első kör kettős célt szolgált:

1.Rangsort állítsunk a KO előtt

2.Mindenki tudjon bemelegíteni és a tempót felvenni a versenyre.

E rangsor alapján jött a kieséses verseny illetve a töredék csoportnak(3 fő) körmérkőzés ,ahol körönként a győztes 2 a második helyezett 1 pontot kapott a harmadik nem kapott pontot.

A KO eredmények írásakor azt jelezték az eredményjelző táblán,hogy melyik játékos hány Ászt ütött az adott körben. Mivel volt mindenki számára erdményjelző tábla ,így mindenki követhette a párharcok pillanatnyi állását is! Ez is eddig nagy hiánycikk volt hazánkban.IMG_2530

 

 

 

 

 

A KO -kör első forulója mindjárt egy apa-lánya (Kuchta A-Kuchta D)összecsapást hozott,melyet az ifjú tehetség Dóri nyert 8-5 -re.A kör másik érdekessége,hogy a verseny legnagyobb pontszámát ütötte meg egy körben: Sperka László 12 Ász!

A második kör hozta a nap legnagyobb csatáját:Mester és Tanítványa:Tóth J-Kuchta Dóri 11-11! Csak a szétütés hozott döntést ezúttal Dóri volt a nyerő! Nem kis csata volt a döntőbe jutásért az Ollé J-Sperka L.csata sem mely 7-5 re véződött Ollé javára.Ezután jött a bronz meccs.Tóth J-Sperka L 11-6.! Laci saját bevallása szerint is egy kicsit elfáradt. Ezután a döntő hozta a legnagyobb csatát ahol a 15. pálya után még Dóri vezetett 9-7-re de az utólsó 3 akadályon ő már nrm ütött ász ,Ollé pedig így egyenlíteni tudott ,mert két ászt is ütött. Így az eredmény 9-9! Következett a szétütés ahol Ollé 3 ászt is ütött, de Dórikának csak 2 sikerült. Igy az első Minigolf Kupa győztese ,Ollé József lett!IMG_2592

Érdekességként a KO-ban is 54 ütés volt és itt is összesítettem,hogy ki mennyi ászt ütött és az hány %?

1.Ollé József 30 (55%) A KO-ban     27ász (50%)

2.Kuchta Dóra 29(53%) A KO-ban 28 ász  (52%)

3.Tóth János 41 (76%) A KO-ban   30 ász   (55%)

4.Sperka László 31(57%) AKO-ban  23 ász   (42%)

5.Kuchta Attila 29(53)                       20 ász   (37%)

6.Matafán Gyula 20(37%)                20 ász   (37%)

7.Hercegfalvi László  24(44%)         17 ász     (31%)

8.Szendy Lujzi 19(35%)                     8ász      (15%)

9.Baráth Krisztina 17(31%)              13ász     (24%)

10.Morócz Emil 11(20%)                 13ász     (24%)

11.Lantos Tünde 13 (24%)              12ász       (22%)

A fenti adatokból az a következetesség vonható le,hogy általában amikor egy adott ellenfél ellen kell bizonyítani,akkor több játékosnál is előjön a versenyláz és bizony ezt mutatja a KO-ban elért % számok is!

Ahhoz,hogy ezek javulást mutassanak csak versenyen lehet a rutint megszerezni

A következő lehetőség február 4 vagy 11-én lesz szintén itt Érden,ahová várunk minden játékost és leendő játékost!

 

 

 

 

 

You may also like...